Provence

Útitervünk szerint a kirándulásokat Nizzától keleti irányban kezdtük. A meredek, sziklás partvidéken három autóút (Corniche = párkányút) halad Nizzától kelet felé, nagyjából a parttal párhuzamosan, attól egyre távolabb, azaz egyre magasabban, csodálatos panorámát nyújtva a rajta utazóknak. Első úti célunk Monaco, Monte Carlo volt. Szállodánk Villefranche sur Mer-ben a középső corniche-on, a 6007 sz. út mentén helyezkedett el, ezen az úton haladva közvetlenül Monte Carlo 15 kilométerre lévő központjába jutottunk. A mini állam egyike a partvidék legsűrűbben lakott településeinek. Valószínűleg a hely szűkössége miatt emeltek a tájba nem illő felhőkarcolókat. A kaszinót könnyen megtaláltuk, de kezdő vezetők ne ott tanuljanak vezetni, mert óriási a forgalom, az utcák szűkek és a sok érdekes épület és a virágok látványa elvonhatja a figyelmet, ami balesethez vezethet. Először mi is elvétettük a Hotel de Paris melletti több szintes földalatti parkolóházba vezető lejáratot. Néhány háztömböt megkerülve aztán újra próbálkoztunk és a legalsó szinten találtunk helyet. Már odalent is izzasztóan meleg volt, de felérve a mozgólépcsőn valóságos trópusi hőség csapott meg bennünket. Hiába kerestük a pálmafák alatti árnyékot, a forróság alaposan megviselte az embert. Monte Carlo neve azon a napon egyet jelentett számunkra a hőséggel és a tömeggel. A turisták hömpölygő tömegébe ütköztünk a tengerparti sétányon is, miközben a luxusjachtokat fotóztuk. A sziklára épült hercegi palotát csak távolról láttuk, mert az oda vezető út le volt zárva. Viszont élmény volt a Forma 1-es futamok útvonalán autózni néhány szakaszon.

 

Monaco-t elhagyva még megálltunk egy jó panorámát kínáló út menti pihenőhelyen, ahonnan madártávlatból még egyszer szemügyre vehettük a várost, a vízen horgonyzó luxushajók sokaságát és az alattunk sorakozó kb. húsz vörös salakos teniszpályát, amelyeken persze a kora délutáni hőségben egy lélek sem ütötte a labdát. A kb. 10 km-re lévő Mentonba tartottunk, ahol egykor sok-sok híres angol uralkodó és politikus – pl. Churchill is – többször töltött el szép napokat. Az olasz határ előtt ez az utolsó jelentősebb francia település, széles és elegáns part menti sétánnyal, színes házakkal, szépen megtervezett parkokkal, előkelő szállodákkal. Rengeteg itt is a turista. A helyiek még az élelmiszer boltban is igyekeznek a kedvükben járni, a bevásárló kosár alján a helyi aktualitásokat bemutató prospektus és természetesen várostérkép is lapul. Viszont a hűtött ásványvíz duplájába került a nem hűtöttnek (kb. 2 Euró)! Az óváros közelében itt is nehéz parkolóhelyet találni, mi is köröztünk egy ideig, mire végül kint a parti sétányon találtunk üres helyet. A piactértől szűk, meredek lépcsőkön jutottunk fel a Szent Mihály Bazilikához. Az épület előtti szűk terecskén éppen esküvői fotózás zajlott. Fantasztikus kilátás nyílt innen a kikötőre és a közeli, beépített hegyoldalakra, amelyek egy része már Olaszországhoz tartozik.

Már jócskán benne voltunk a délutánban, amikor a parti úton indultunk vissza nyugat felé. A vízpart tele volt strandolókkal, akiket kissé irigyeltünk a nagy melegben, de most kihagytuk a fürdőzést (a strandok a parton egyébként ingyenesek). Folytattuk utunkat Cap-Martin irányában. A félszigeten gyönyörű villák, virágözön, pálmaligetek, itt-ott magasra nőtt pineák – ilyen lehet a paradicsom! Alig volt autó az úton, a csendet csak a kabócák zaja törte meg. Rövid pihenőt tartottunk a sziklás parton, ahonnan visszanézve csodálatos kilátás nyílt a mentoni öbölre. Sajnos kicsit párás volt a levegő, ezért nem sikerült igazán jó fotókat készíteni a páratlan látványról. Közvetlenül előttünk azonban gyönyörködhettünk a kristálytiszta tengervízben, amelynek a felszínén búvárszemüveges fürdőzők kémlelték a víz alatti világot.

Innen alig több mint 10 kilométerre északra, már fenn a hegyen kb. 500 méterre a tengerszint felett, a Grande Corniche mellett épült La Turbie település. Először akkor hallottunk róla, illetve láttuk a TV-ben, amikor nem régen a Tour de France mezőnye ott is elhaladt. Érdemes ide ellátogatni, mert a falu felett emelkedik Augustus tornya – hófehér oszlopos emlékmű (i.e. 5-ben épült, 35 méter magas, a XX. sz. elején egy amerikai állíttatta helyre). A falucska templomának tornya kerámiával fedett. Amikor ott jártunk, éppen a másnapi esküvőre díszítették a belsejét, miközben az orgonista is gyakorolt. A falu egyik utcájában egy házon emléktábla tudatja az arra járókkal, hogy Napóleon megszállt egy éjszakára a fogadóban, ami ma is működik, St. Jerome a neve és híres a konyhája.

Késő délután értünk vissza a szállásunkra és egy feledhető esti autókázással Nizzában zártuk a napot. Sajnos hosszas keresgélés után sem találtunk megfelelő parkoló helyet, de nem bosszankodtunk, mert tudtuk, hogy ide még visszatérünk.